Élménygazdag pihenés, kisvárosi nyugalom, a gyógyforrásokból táplálkozó fürdőélmény, ugyanakkor változatosság és színes kulturális élet várja a látogatót, aki ebbe a 32 000 lakosú városba látogat.
A Budapesttől 220 km-re fekvő Gyula kényelmesen elérhető autóbusszal, vonattal, autóval, de akár repülőgéppel is. A Magyarország délkeleti régiójában, Erdély kapujában fekvő, közel 800 éves város az Alföld igazi gyöngyszeme, történelmi levegője mellett az aqua - élmény, a wellness - kultúra is jellemzi ma már Gyulát.
Királyi birtokosa révén már XIV. században kiemelkedett a környék települései közül, s lett közel félezer évre Békés megye székhelye. Ekkortájt épült Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavára, ahol ma nyaranta megrendezésre kerülnek a Gyulai Várszínház előadásai.
A reneszánsz várban berendezett kiállítások is ezt, a város számára gazdag középkort mutatják be, s ha fölmegyünk a falakat övező, un. gyilokjáróra, vagy a vár tornyába, akkor nem csak a város terül elénk térképként, hanem jó időben a bihari hegyeket is tisztán láthatjuk.
Részletesebb leírás...
Keresse a
Borostyán apartmant, mely a Nagyváradi útról az Apartmancentrummal közös bejáraton és a csendes Móricz Zsigmond utca felől egyaránt közelíthető, egész évben nyitva tart.
Az új építésű apartman Gyula belvárosához közel, a Gyulai Vártól és Várfürdőtől 1 perc sétára található. Vendégeink saját kulcsot kapnak, mellyel szabadon, korlátozás nélkül közlekedhetnek.
A légkondícionálóval felszerelt padlófűtéses apartmanban kábeltelevízió, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, elektromos tűzhely, teafőző, kávéfőző, étkészlet és edénykészlet, hajszárító és vasaló biztosítja vendégeink kényelmét.
A tisztítószer, a mosogatószer, az ágynemű és az ágynemű huzat az alapfelszereltséghez tartozik.
Szívesen teljesítünk egyéni kéréseket is: segítünk programjaik szervezésében, a város és környékének megismerésében, a Várszínházi előadások jegy elővételében, stb.
Férőhelyek: összesen 6 fő számára

1 két ágyas hálószoba
Szolgáltatások:

Étkező tágas nappalival (2-2 személy elhelyezésére alkalmas
kinyitható heverőkkel)

Külön wc, 1 külön fürdőszoba

Jól felszerelt konyhasarok

Különbejáratú hálószoba (2 személyes franciaággyal) fogadja,
kényelmüket gyönyörű fürdőszoba és külön wc szolgálja.

Önellátó, reggeli igényelhető

Pótágy

Bababarát

Légkondicionáló

TV - kábel/Sat

Internet

Masszázs

Grillező

Lovaglás

Zárt parkoló

Akadálymentesített

Üdülési csekk

Igény esetén városnézést, túrázást, szervezünk.

Szolgálunk frissítő masszázskezeléssel, gyermekmegőrzéssel,
programajánlóval, pálinka és bon-bon kóstolóval.
Árajánlat - 2010:
Időszak |
1-2 személy |
3 személy |
4 személy |
5 személy |
6 személy |
Kiemelt időszak |
8.000 (27) |
11.000 (37) |
13.000 (44) |
15.000 (50) |
17.000 (57) |
Főszezon |
7.000 (24) |
9.000 (30) |
12.000 (40) |
13.000 (44) |
16.000 (54) |
Szezonon kívül |
6.000 (20) |
8.000 (27) |
10.000 (34) |
12.000 (40) |
14.000 (48) |
Kiemelt időszak |
VII. 1-VIII.28. , XII. 24-I.3. , valamint a Reneszánsz Karnevál, a Húsvét, a Kisüsti Pálinkafesztivál és a Csabai Kolbászfesztivál |
Főszezon |
III.1-XI.7.-ig, a kiemelt időszak kivételével |
Szezonon kívül |
I. 4-II.28. és XI.8-XII. |
 | Figyelem!
A konvertált értékek tájékoztató jellegüek.
A tényleges konverzió a szállásadó bankja kondícióinak függvénye. |
Kedvezmények:

Megeggyezés szerint
Látnivalók:

Gyulai Várfürdő - gyógyfürdő

Gyulai Téglavár

Almássy-kastély

Volt kollégium épülete

Református templom

Temetőkápolna

Gótikus várkastély

Görögkeleti román templom

Százéves cukrászda

Ladics ház

Kohán képtár

Erkel emlékház

Tanyamúzeum

Lovaglóiskola