Sopron mintegy ötvenezer lakosú megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék központja.
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstól 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében fekszik.
A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a "kékfrankos fővárosa".
A terület az őskor óta lakott. A római korban egy Scarbantia nevû város állt itt, amelyen két fontos útvonal is áthaladt. Fóruma a mai főtér helyén volt.
1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tûztornyot is. II. József idején Sopron lett a vármegye székhelye.
Sopron Szabad Királyi Város erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen 1753-ban nyílt meg Magyarország első szénbányája.
1921-ben, a trianoni békeszerzõdés után népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak Magyarország mellett döntöttek; ekkortól hívják "a leghûségesebb városnak" (Civitas fidelissima).
Részletesebb leírás...
Az 1700-as évekbol származó épületben antik és stilbútorokkal berendezett, telefonnal, televízióval, minibárral ellátott szobák, apartmanok, továbbá szalon, áll a vendégek rendelkezésére.
A gyógyszállót évegfolyosó köti össze a gyógy-komplexummal, wellness-szigettel. A szobákból csodálatos kilátás nyílik a park zöld pázsitjára, a pompázó virágokra, az antik szobrokra, a parkot átszelo patakra és az erdovel borított dombokra, festoi tájra.
A szállodában magyaros és nemzetközi étel specialitásokat kínáló étterem található, ahol a hagyományos szolgáltatásokon kívül lehetoséget biztosítanak Diétás étkeztetésre is.
Férõhelyek: összesen 44 fő számára
Földszint
4 db 2 ágyas saját fürdőszobás szoba
I. Emelet:
13 db 2 ágyas szoba + 1 db lakosztály, mind külön fürdőszobával
Manzárd:
5 db 1 ágyas saját fürdőszobás szoba
Szolgáltatások:
minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik
a fürdőszobákban fürdőkád van
a földszinti szobák mozgáskorlátozottak számára is igénybevehetők
légkondícionáló
bővíthető szobák
drink-bár
központi fűtés
szabad bevinni kutyát
szállás + reggeli: 46 EUR/fő/éj
lakosztály: 105 EUR/2fő/éjszaka reggelivel
félpanziós ellátás: 9 EUR/fő/nap
teljes ellátás: 18 EUR/fő/nap
kutya: 4 EUR/nap
*A fenti árak tartalmazzák az uszoda. gyógymedence, a wellness részlegen a jacuzzi és a Kneipp-taposómedence használatát.
Gyermekkedvezmény:
csoport és gyerekkedvezmények megegyezés szerint
Látnivalók:
Belváros
Tûztorony
Széchenyi tér és Hûségzászló
Kecske-templom
Káptalan-terem
Esterházy-paloták (barokk)
Városháza (eklektikus, 1895)
Storno-ház (reneszánsz)
Fabricius-ház
"Két mór"-ház (18. századi parasztbarokk)
Patikamúzeum (15.-16. század)
Lábasház (16.-17. század)
Gambrinus-ház (régi városháza)
Generális vagy Lackner ház
Szent Győrgy-templom (Dómtemplom, barokkosított gótikus)
Szent Mihály-templom (gótikus)
Evangélikus templom (késõbarokk, 1784, romantikus toronnyal)
Ó-Zsinagóga (középkori)
Orsolya tér
Ortodox zsinagóga
Sárházdombi kilátó
Szentháromság-szobor
Bánfalvi karmelita kolostor (Kertváros)
Hubertusz kilátó
Károly-kilátó
Gloriette-kilátó
Taródi-vár
Soproni Tavaszi Fesztivál
Soproni ünnepi Hetek
VOLT Fesztivál